Második világháborús, kitöltetlen obsit, hajtogatott, kemény papíron, remek állapotban, két pici folttól eltekintve. Hátlapján ceruzás, halvány felirat: "Horthy gyalázási per anyagából". Nagyon furcsa darab, rendkívül elnagyolt, csúnya rajzolatú, sokkal inkább tűnik valamiféle gúnyrajznak, mint komolyan vehető, katonák számára készült obsitnak. A repülő teljesen elrajzolt, a harckocsi szintén, a címerekben is fel lehet fedezni érdekes részleteket (Erdély címerében például a napkorong helyére egyértelműen Dávid-csillagot rajzolt az alkotó). Horthy arcképe pedig önmagában is indokolná a pert : ) A kiadók is érdekesek, az obsit alján a következő szöveg szerepel (pontosan úgy, ahogy leírom):
FKV. BAJCSI KURDVENDRÉNÉ
TÖRV. VÉD
ROVENSZKY PÁZMÁNY KŐNYONYOMDA
Az obsit rajta szignált, talán GK? Mindenesetre még csak hasonló nevű nyomdát sem találtam sehol.
Mutattam a lapot egy, itt a Vaterán megismert militaria-gyűjtőnek, ő sem látott még hasonlót sosem, pedig az egyes második világháborús obsittípusokban otthon van. Magam is próbáltam a neten keresgélni, de még csak hasonlót sem láttam sehol. Annyit mindenesetre megállapítottunk, hogy a darab minden bizonnyal korabeli, tehát nem az ötvenes-hatvanas években szórakozott valaki. Lehet, hogy tényleg gúnylapnak szánta valaki, lehet, hogy csak be akart szállni a sokszorosított obsitok forgalmazásába, de olyan silány minőséget állított elő, hogy per lett belőle, nem tudom.
Egyedülállóan ritka darab, igazi dísze lehet egy komoly második világháborús gyűjteménynek, mivel azonban fogalmam sincsen, mennyit érhet, az aukció jelképes árról indul, minimálár nélkül.
A nagy kép mobiltelefonnal készült (mérete miatt értelemszerűen nem fért be a szkennerbe a darab egésze), a részképek szkennerrel.
Jelenlegi ára: 8 500 Ft
Az aukció vége: 2012-02-28 19:14
. 2. vh. obsit, betiltott, Horthy-gyalázási perből? - Jelenlegi ára: 8 500 Ft
Fontos
-
ÜZLET FELSZÁMOLÁSA MIATT ELADÓK A BABAKOCSIK, ÚJAK ÉS HASZNÁLTAK ELADÓ A KÉPEKEN LÁTHATÓ, KIFOGÁSTALAN ÁLLAPOTÚ JANE NOMAD SZETT világosk...
-
ELADÓ EGY AIWA NSX-SZ52 HIFI TORONY : A HANGFALAI BEÉPÍTETT BASSZ REFLEX 3 UTAS, SURROUND RENDSZER ADOK HOZZÁ AJÁNDÉKBA 2DB CREATIVE HANGSZ...
-
Eladó a képen látható cuki kutyaruha. Csak egyszer volt a kutyusomon annyi ideig, míg megállapítottam, hogy nagy rá. : ) Méretei: Nyak: ...
-
Kepes Ferenc : Hátizsák - Irredenta versek - Jelenlegi ára: 1 000 Ft 64 oldal, jó állapot, 108 X 147 mm..... ..... ..... ..... ..... ... ...
-
New Look indigókék koptatott, puha fari (M/L) - Jelenlegi ára: 1 Ft Indigókék színű New Look farmer UK10 (M-es) méretben. Gyárilag koptatot...
-
Férfi hosszúujjú ing (XL). ÚJ - Jelenlegi ára: 1 Ft ÚJ, XL-es, hosszú ujjú férfi ing eladó! Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2012-02-...
-
3+2 Hej, de kutya jókedvem van 1986-os bakelit lemez. A lemezeket nem tudom lepróbálni lejátszó hiányában, de átnézem, hogy karcosak-e. Po...
-
Marék Veronika nagyon aranyos kis könyve Postázás CSAK AJÁNLOTTAN a mindenkori postai tarifák szerint. 200 gramm súlyú Jelenlegi ára: 1 005...
-
Eladó a képeken látható Eredeti, Bontatlan FORZA 3 XBOX 360 játékszoftver. Jelenlegi ára: 2 299 Ft Az aukció vége: 2012-03-10 11:26 . FOR...
-
einhell klima beltéri egység alkatrésznek mert nem működik Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2012-01-31 17:48 . einhell klíma - Jelenleg...